×
A DDP az angol „Delivered Duty Paid” (Fizetett vám mellett történő szállítás) kifejezés rövidítése, amely az ICC által meghatározott nemzetközi kereskedelmi feltételek egyike, és amelynél az eladó vállalja a szinte teljes felelősséget. DDP feltételek mellett az eladó viseli az összes kockázatot és költséget, amely ahhoz szükséges, hogy a termékeket a vevő által kívánt helyre eljuttassa. Ez magában foglalja a szállítási költségeket, a biztosítás intézését, a kiviteli és behozatali papírmunka kezelését, valamint az esetleges vámok és adók megfizetését. A vevők számára ez a rendszer azt jelenti, hogy a termékeket problémamentesen, váratlan költségek vagy vámügyi nehézségek nélkül kapják meg. Mindezen felelősségek miatt a DDP az eladó számára egyik legnagyobb terhet jelentő Incoterm, ugyanakkor nagy kényelmet biztosít a vevők számára.
A DDP pontosan a skála másik végén helyezkedik el az olyan feltételekkel szemben, mint a DAP (Szállítva Rendeltetési Helyen), ahol a vevő gondoskodik az összes behozatali papírmunkáról és illetékekről, vagy az EXW (Gyárból Szállítva), ahol a vevő gyakorlatilag mindent kezel, a termék gyárból történő átvételétől kezdve a szállítás megszervezéséig. A DDP-től eltérően az eladónak kell kezelnie az összes vámfolyamatot, és kifizetnie a törvény által előírt adókat. Ez az elrendezés nyugalmat biztosít a vevők számára, mivel pontosan tudják, hogy mennyi lesz a teljes költségük a termék megérkezésekor. Azonban itt buktatók vannak az eladók számára, akik nem tisztában a különböző országok helyi szabályozásaival. Valódi fejfájás lehet számukra a váratlan díjak és az összetett papírmunka kezelése, amely csökkentheti a nyereséget, vagy akár veszteségekhez is vezethet, ha valami rosszul sül el.
A DDP feltételek mellett működő eladók jelentős felelősséget vállalnak. Gondoskodniuk kell a kaputól kapuig terjedő szállításról, az export- és importengedélyek megszerzéséről, valamint a vámeljárások lebonyolításáról. A vámfelügyeleti nyilatkozatok sem választhatók ki, továbbá az eladóknak számítaniuk és meg kell fizetniük az összes behozatali vámot és adót, mielőtt végre koordinálnák a tényleges kézbesítést. A 2024-es Nemzetközi Kereskedelmi Megfelelőségi Referenciamutatók jelentéséből kiderül, hogy a megfelelő DDP-műveletek érdekében az eladóknak naprakészen kell tartaniuk importgaranciáikat, miközben betartják a célország összes szabályát. A vevőknek viszont sokkal kevesebb dolguk van. Fő feladataik a pontos kézbesítési információk megadása, az áru megérkezése utáni kirakodás szervezése, valamint annak ellenőrzése, hogy minden sérülésmentesen megérkezzen. Bár ez az egyértelmű szerepkör-megosztás lényegesen egyszerűsítheti a nemzetközi beszerzést, az eladókra jelentős nyomást gyakorol, akiknek hatékony logisztikai rendszerekkel és mély piacspecifikus megfelelőségi ismeretekkel kell rendelkezniük.
Sok eladó nem is tudatosítja, mennyire kockázatos valójában DDP-feltételek mellett értékesíteni, mivel végül mindent ők fizetnek, az importvámoktól kezdve a helyi adókon át a szállítási költségekig. Számos rejtett pénzcsapda vár rájuk az exportőrökre. Az árfolyamok drasztikusan ingadozhatnak, a raktárak többletdíjat számítanak fel, ha az áru vám előtt áll, és a szállítók néha meglepetésszerű díjakat alkalmaznak a deklarált vámkezelésért. Egy tavaly készült kutatás szerint a DDP szállítmányok majdnem hétezredrésze 12–15%-kal többe került, mint az eredetileg közölt ár. A többletköltségek nagy része a bonyolult utolsó mérföldes szállítási díjakból és a megfelelő vámzálogok rendezéséből adódik. A probléma leggyakrabban onnan ered, hogy a vállalatok nem követik figyelemmel az állandóan változó vámokat vagy az évszakhoz kötött vámkiigazításokat abban az országban, ahová termékeik irányulnak.
A DDP feltételek szerint szállított termékek helytelen HS kódjának megadása komoly problémákat okozhat. Az illetékes vámhatóság ellenőrzést kezdeményezhet, bírságot szabhat ki, vagy akár le is foglalhatja az árut. Az Egyesült Államok Vám- és Határőrsége adatai szerint a helytelen besorolások 2023-ban több mint kétmilliárd-ötszázmillió dollárnyi többlet vámtartozást eredményeztek. A DDP szállítmányok különösen nagyobb kockázatot jelentenek, mivel sok eladó egyszerűen nem rendelkezik elegendő ismerettel arról, hogy az egyes országok milyen követelményeket támasztanak az importálás során. Egy másik gyakori probléma az áruk szándékos alulértékelése, amikor a termékeket alacsonyabb értéken deklarálják, mint amennyit valójában érnek, csökkentve ezzel a fizetendő vámot. Ha a vámhatóság automatizált rendszerei felfedezik ezeket az eltéréseket, az érintett feleket bírság terheli, és súlyosan károsodhat a piaci hírnevük.
A DDP-szállítmányok körülbelül 38 százaléka késik el a papírmunkával kapcsolatos problémák miatt. Erről beszélünk: hiányzó eredetijelvények, hibás adatok a kereskedelmi számlákon vagy hiányos biztonsági nyomtatványok az importnál. Ez gyakran előfordul azoknál a vállalatoknál, amelyek árut szállítanak különböző országok között, de nincs megfelelő megfelelőségi rendszerük. A kis- és középvállalkozások különösen nehezen boldogulnak ezen a területen, mivel a legtöbbjüknek nincs teljes munkaidőben foglalkoztatott személye az nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos feladatok ellátására. Amikor az illetékes vámhatóság leállítja a szállítmányt dokumentumkiegészítés miatt, általában 3–7 munkanapig tart a folyamat. Ez komoly fejfájást okoz a beszerzési láncokban, és halmozódó raktározási díjakat eredményez a várakozás ideje alatt. És ne feledjük, a DDP-szabályok szerint ezek az összes többletköltség egyenesen a eladóra hárul.
Sokan összezavarodnak a DDP-szállítással kapcsolatban, és azt hiszik, hogy pusztán azért, mert valamit külföldről értékesítenek, automatikusan jogi értelemben is bejelentőként fognak szerepelni. De itt válik bonyolulttá a helyzet. Az amerikai szabályok szerint a tényleges bejelentőnek kapcsolattal kell rendelkeznie az Egyesült Államokhoz, legyen szó lakóhellyel vagy vállalkozási jelenléttel. Mi történik akkor, ha a külföldi eladók ezt elfelejtik? Szükségük van egy helyi személyre, aki átvállalja ezeket a feladatokat – általában egy engedéllyel rendelkező vámbrókerre vagy más hazai képviselőre, aki megbízásuk szerint jár el. Sokan azonban teljesen kihagyják ezt a lépést. És tudják, mi történik? Ha probléma adódik az áru átengedése során, a szállítmányt fogadó személy kerül bajba minden jogi vonatkozásban, függetlenül attól, amit a vevő és az eladó esetleg megállapodott a szerződésben.
DDP feltételek mellett a vevőknek be kell tartaniuk az Egyesült Államok Vám- és Határőrsége (CBP) által előírt úgynevezett „érdekkörültekintés” szabványt. Ez gyakoribar azt jelenti, hogy helyesen kell besorolniuk az árut, megfelelően kell értékelniük, valamint pontosan meg kell határozniuk az eredetüket. Ha a vállalatok nem tartják be ezeket a szabályokat, akkor olyan bírságokat is fizethetnek, amelyek összege elérheti a teljes szállított értéket. A kereskedelmi megfelelőségi szakértők szerint a vámügyi büntetések körülbelül 30 százaléka 2023-as Trade Risk Analysis jelentés szerint értékelési hibákból vagy helytelen besorolásból származik DDP-behozatalok esetén. És itt jön egy fontos dolog: még ha vannak is szerződések, amelyek bizonyos védelmet nyújtanak, az Importálóként Rögzített Személy vagy cég jogilag felelős azért, hogy bizonyítsa: megfelelő lépéseket tett annak érdekében, hogy minden megfeleljen az importszabályozásnak.
A legtöbb DDP-beállítás esetén a eladó általában az Importer of Record (IOR) szerepét tölti be, azonban az amerikai törvények felelőssé tehetik a vevőt, ha az eladó nem nevez ki megfelelően valakit az országon belül az import kezelésére. Az IOR-ként kijelölt személynek gondoskodnia kell az Egyesült Államokba történő áru behozatal minden aspektusáról, a vámtarifák helyes megfizetésétől kezdve azon dokumentációk pontosításáig, amelyek megfelelnek a ténylegesen szállított árunak, valamint az összes termékbiztonsági szabály betartásáig is. Mivel az Illetékezési és Határvédelmi Hatóság (Customs and Border Protection) követeli meg, hogy az IOR az Egyesült Államokban legyen bejegyezve, a külföldi vállalatoknak hivatalosan ki kell jelölniük egy regisztrált vámfelügyelőt erre a szerepre. Ha ezt a lépést kihagyják, ki marad meg a felelősség terhével? Pontosan, a vevő lesz az alapértelmezett IOR-ként megjelölve.
Amikor az eladók nem rendelkeznek működéssel az Egyesült Államokban, vagy egyszerűen csak elfelejtik az IOR-felelősségüket, a vásárlók gyakran alapértelmezés szerint válnak az IOR-rá. Az CBP hatóság nincs rest megtámadni a címzettet különféle büntetésekkel, súlyos bírságokkal, vagy akár a szállítmány elkobozásával, ha a hivatalos IOR nem tudja kezelni a megfelelőségi problémákat. A helyzet igazán bonyolulttá válik azoknál a vásárlóknál, akik beugranak, és segítenek az ellátó adatainak átadásában vagy kitöltik a vámeljárások egyes részeit, mivel ez úgy tűnhet, mintha valamilyen szintű felelősséget magukra vállalnának. És itt válik néha igazságtalanná a dolog – a vásárlók továbbra is szenvedhetnek következményeket olyan hibákért, amelyek valójában egyáltalán nem is az ő hibájuk.
A kockázat csökkentése érdekében a vásárlóknak a következőket kell tenniük:
Emellett a technológia használata a szállítmányok valós idejű nyomon követéséhez és a megfelelőség figyelemmel kíséréséhez növeli a láthatóságot az egyedi státusz tekintetében, és segít korai felismerésben tartani a riasztó jeleket, mielőtt az áruk megérkeznének.
Amikor a DDP-szállítással járó kockázatokat vizsgálják, a vállalatoknak először ellenőrizniük kell, hogy milyen típusú behozatali vámköteletek, adók és kiegészítő díjak vonatkozhatnak az árukra, amint elérkeznek a végső célállomásra. A számok itt is érdekes dolgokat mutatnak. Legfrissebb kereskedelmi jelentések szerint az összes DDP-szállítmány körülbelül 27 százaléka kerül többe, mint eredetileg várták, mivel vagy rossz vámtarifába sorolták be őket, vagy vita alakult ki az értékükről. Az okos vállalatok előre terveznek olyan helyzetekre, amikor a devizaárfolyamok váratlanul változnak, új vámtarifákat vezetnek be éjszaka, vagy hirtelen antidumping-büntetésekkel néznek szembe külföldi kormányoktól. Ezek a tényezők valóban hatással vannak arra, hogy mennyi pénz érkezik meg valójában a végső célállomáson, amikor az áruk megérkeznek.
Egy megalapozott kockázatértékelési keretrendszer igazán eltérővé teszi a DDP megfelelő kezelését. A jó keretrendszerek általában szabványos ellenőrző listákkal járnak, amelyek segítenek felmérni, hogy a beszállítók valójában mennyire képesek, átláthatóvá tenni a célországban alkalmazandó szabályozásokat, és azonosítani a potenciális problémákat a ellátási láncban. Ezeknek a rendszereknek képesnek kell lenniük arra, hogy kezeljék a számokon alapuló tényezőket, például a költségek változásának korlátainak meghatározását, valamint a puha tényezőket is, mint például az, hogy a politikai helyzet zavarokat okozhat-e, vagy hirtelen megjelenhetnek-e új szabályok. Azok a vállalatok, amelyek rendszeresen stresszteszteket végeznek saját tapasztalataikból vett valós helyzetek alapján, általában jóval hamarabb felfedezik védelmi réseiket, mielőtt azok komoly költségekhez vezetnének a jövőben.
A világos szerződési feltételek valóban segítenek csökkenteni a DDP kockázatokat. A megállapodásnak egyértelműen fel kell tüntetnie, hogy ki kezeli az egyedi ügyeket, ki fizeti a vámtarifákat, és ki nyújtja be a szükséges dokumentumokat. Értelmes dolog olyan pontokat is belefoglalni, amelyek azt szabályozzák, mi történik, ha a költségek váratlanul emelkednek, ki viseli a felelősséget bírságok esetén, és hogyan kell eljárni a viták rendezésére. Amikor mindkét fél pontosan látja, hogy mire kell fizetnie, és milyen dokumentumok szükségesek, az csökkenti a későbbi meglepetéseket. Ez az átláthatóság megakadályozza, hogy valamelyik fél váratlan számlákkal vagy szabályozási problémákkal találja magát később.
Az új technológiai eszközök lehetővé teszik a megfelelőség figyelését valós időben, és folyamatosan nyomon követik a költségeket a DDP szállítási műveletek során. Az okos rendszerek automatikusan felismerik a potenciális szabályozási problémákat, kiszámítják az esetlegesen fizetendő vámtarifákat, és lehetővé teszik a vállalkozások számára, hogy pontosan lássák, hol tartózkodnak a szállítmányok bármely adott pillanatban. A szakmai jelentések szerint azok a vállalatok, amelyek ezeket a digitális megoldásokat alkalmazzák, körülbelül 40 százalékkal csökkentették az egyébként papíralapú hagyományos módszereknél gyakori vámhatósági késedelmeket. Emellett ezek a platformok tárolják az összes szükséges dokumentumot, és részletes naplót készítenek, így a vállalatoknak nem kell pánikolniuk, amikor a könyvvizsgálók ellenőrzést végeznek, vagy később saját maguk szeretnék átnézni a megfelelőségi előzményeiket.
Egy kis gyártóvállalkozás, amely ipari felszereléseket importál, sikerrel elkerült egy jelentős, 50 ezer dolláros bírságot, mert észrevette a papírmunkában elkövetett hibát még a vámtól való áthaladás előtt. A nemrégiben 250 ezer dollár értékű szállítmányukat azért tartották fel a határon, mert a kereskedelmi számlán szereplő leírások nem egyeztek meg a fuvarlevélen feltüntetettekkel. Alaposabb vizsgálat után a logisztikai csapat az összes dokumentumban ellentmondásos harmonizált rendszer (HS) kódokat talált – olyasmit, ami könnyedén bírságokhoz vezethet a szigorúbb, 2024-es vámszabályok szerint. Mindent helyrehoztak azzal, hogy bevezettek egy háromszori ellenőrzési rendszert, amelyben összehasonlítják a számlát a csomagolási listával és a fuvarlevéllel is. A hasonló problémákkal küzdő vállalatok többsége általában két és három hét közötti késéssel számolhat a rendezésig, így az ilyen típusú késések elkerülése döntő különbséget jelentett a működésük szempontjából.
Bár a DDP feltételek alapján a legtöbb kockázat az eladót terheli, sok esetben mégis a vevőnek kell viselnie a terhet, amikor vámügyi problémák merülnek fel. Egy 2024-es kereskedelmi megfelelőségi jelentés szerint a vásárlók majdnem hét tizede részben maga állta a számlát DDP-szerződéshez kapcsolódó viták során, különösen akkor, ha a beszállítónak nem volt jogi működése azon az országon belül, ahová az árut behozták. A vámhatóságok általában azt a felet vonják felelősségre, aki a dokumentumokon az áru bejelentőjeként szerepel, ami legtöbbször a vevő. Már a jó szerződési megfogalmazás sem nyújt védelmet ezzel a felelősség helyzettel szemben. Ugyanez a kutatás kimutatta, hogy azok a vállalkozások, amelyek nem hoztak létre megfelelő rendszert a DDP-kockázatok kezelésére, majdnem másfélszer több pénzt költöttek megfelelőségi kérdések rendezésére, mint azok a cégek, amelyek előre tervezték és valamilyen kockázatkezelési módszert már korábban bevezettek a problémák fellépése előtt.
A DDP a „Szállítva, vámok fizetve” (Delivered Duty Paid) kifejezés rövidítése. A DDP feltételek szerint az eladó viseli az összes kockázatot és költséget, amely a termékek a vevő helyszínére történő szállításával jár, beleértve a szállítást, a biztosítást, a kiviteli és behozatali okmányokat, valamint a vonatkozó vámok és adók megfizetését.
A fő különbség az, hogy DDP esetén az eladó kezeli az összes vámforgalmi dokumentációt és adókat. Ezzel szemben olyan feltételek, mint a DAP (Szállítva Helyszínen) vagy az EXW (Ex Works – Szállítás gyárból), azt jelentik, hogy a vevőnek kell kezelnie többek között a behozatali papírmunkát és a vámokat.
Az eladók kezelik a kaputól kapuig tartó szállítást, valamint az összes vámot és adót, míg a vevők szállítási információkat biztosítanak, szervezik az áru kirakodását, és ellenőrzik a termékeket érkezéskor esetleges sérülések szempontjából.
A gyakori kockázatok közé tartoznak a devizaárfolyam-ingadozások miatti rejtett költségek és váratlan díjak, a vámáruosztályba sorolási hibák, a dokumentációs hibák, amelyek késéseket okozhatnak, valamint félreértések az importőr jogi felelősségével kapcsolatban.
A technológia használata a valós idejű megfelelőség-ellenőrzéshez és költségkövetéshez, valamint egyértelmű szerződéses védelmi intézkedések és átláthatóság bevezetése csökkentheti a DDP-kockázatokat.
